4.hossz: 1, 2, 3..helyzetjelentés? (Momo szemszöge)

Mikorra elém tárult a volt sulim rémisztő légköre, a tanárok gyilkos feje és az osztálytársaim barátságtalansága. A falak visszaadták a többiek árnyékát és a kegyetlen mosolyokat. Mindenki elenned van stílusban. Majd minden megremegett és egy hatalmas Tsunami eltemetett a víz aljába. A rémület és a félelem sugárzott vissza az arcom tükréről. Majd egy hatalmas levegővétel és… Rémálom vége. Csak egy álom volt. Gyorsan felültem és lihegve tekintettem magam elé. Később a fejem Haru felé irányítottam és ő még aludt. Beletúrtam kissé kócos hajzatomba és fájó fejjel a plafont vizslantottam. A holdfény visszatükrözte az esőcseppektől vizes ablak homályos világát. Óvatosan felkeltem és a szőnyegtelen parkettára léptem. Sokáig esett. Kellemes volt a levegő és megnyugtatta beteg lelkem. Ha már Agorafóbiás vagyok régóta (csak rohamos) és Rákos is voltam… Ezért nem mutatom ki Haru-nak a gyenge énem. Boldoggá tesz, ha legalább az esőt láthatom és ha Haru mosolyog. Kis idő elteltével megszólalt az ébresztőórám. Reggel 6 óra.

Suliban::

Kicsit még mindig rossz volt a közérzetem attól az álomtól. Nem is nagyon foglalkoztam, csak rajzoltam és dúdolgattam a padom fölött. Próbáltam fejből lerajzolni magam, mielőtt rövid lett a hajam, több-kevesebb sikerrel. Haru szokásához híven nevetett, mint egy boldog 5 éves. Én meg, mint valami nem beszédes 26 éves bámultam. Attól, hogy minden borús volt odakint az osztályunk csak olyasféle fényes boldogságot szivárogtatott a levegőbe. Majd a lyukas órában elhagytam megszokott helyemet és odamentem a többiekhez. Vittem magammal egy kis csokis ropit a rágcsa mániás barátosnémnak és a háta mögött ettem a dobozban maradt csokis ropimat. Majd hátrább sokak elkezdtek üvegezni. A hangjuk alapján jól szórakoztak.

- Menjünk oda mi is Momo!- ugrándozott Haru.

- H-Hogy én?

- Igen! Biztosan vicces ott játszani.- A lány felállt és megragadta a kezem és húzott maga után a többiekhez. Majd egy szép körben leülve játszottunk kb 8-an.Az üveg nyele rám mutatott.

- Hurrá!- nevetett Nagisa (a játékmester) - Akkor Momo-chan, merész vagy igaz?

- Merész.- válaszoltam ridegen.

- Akkor.- gondolkozó fejjel körbe pillantott a körben ülőkre. A szeme megakadt egy vörös hajú, cápa fogú fiún.- Úgy sem mersz pocky game-ezni Rin-chan-nal.

(Pocky game: Csokis ropi elfogyasztása fiú és lány között...)

Az arcom épp olyan vörössé vált, mint a hajszínem. Próbáltam elrejteni a kezemmel és a rövidkés hajammal, de így is azt éreztem, hogy mindenki engem figyel. Majd a fiú feltérdelt, elvett egy ropit és a kezét a térdemre helyezte. Megfogta gyengéden a kezem és elemelte az arcomból.

- Ne rejtsd el az arcod. Nagyon szép lány vagy és nem szabad elrejtened. – Ezekre a szavakra megkönnyebbültebben ültem, de még mindig rák vörös voltam. A ropi végét elkezdtem remegve enni, mire a fiú észbe kapott erre, ő is ette. Már kb a nagy része eltünt és már csak pár centi maradt köztünk. Ekkorra nagyon remegett a kezem, de őt nem izgatta és Rin lett olyan vörös, mint a hajam :D Egy pillanatra lehunytam a szemem és egy apró nyomást éreztem a számon és ennyi. Mindenki tapsolt, hogy milyen merészek voltunk, hogy bevállaltuk. Majd folytatódott a kör. Nagisa Haru (Nanase)-val pacisat játszott, Makoto az egyik lánynak megkérte a kezét és Rei… Hát Rei… Ő felvette a rajzoló szemüvegem és orra bukott. Az elkövetkező óráinkban nem történt semmi érdekes, de belépett óra közepén egy ismeretlen fekete hajú lány…

3. hossz: Az első nap izgalmassá válik! (Haru szemszöge)

Én egyből bemutatkoztam padtársamnak:

-Szia, Haruka Naru vagyok. Kérsz ropit? - Kérdeztem lelkesen.

-Szia, Makoto Tachibana vagyok. Igen, köszönöm - Mutatott egy mosolyt, aztán kihúzott egy szálat a zacskóból - Van egy Haru nevű barátom, mint te.

-Tényleg? - álcáztam egy mosollyal, mert őszintén annyira nem érdekelt a dolog.

-De az nem lány név? 

-Hát, de. Szegénynek a szülei ezt a nevet adták neki. - Majd nevetett.

Összepakoltam a tankönyveket a következő órára, és odamentem Momohoz.

-Szia, mi ez a rajz? - Néztem a lapra.

-Hát, ez egy béna Fallen Angel alap - válaszolt elkeseredve a barátnőm.

-Nem is béna!

-Hát nem a legjobb rajzom, főleg, hogy most ideges is vagyok a suli miatt - válaszolt.

-Miért vagy ideges? Olyan sok emberrel lehet beszélgetni! - kérdeztem lepődötten.

-Ezt te nem tudhatod. Félek egy kicsit...

-Nem kell! Na gyere! - Majd adtam neki egy nyugtató ölelést.

Közben becsöngettek. Mindenki odaült a padjához, és várta a tanárt.

Majd bejött Mr. Ichigawa tanár úr, és kezdetét vette a matek óra.

Nem igazán értettem a számításokat, de azért tudtam figyelni, ki mennyit jelentkezik.

A tanár néha felszólította Tachibana-kunt, de legtöbbször egy Rei nevű fiú mondta a helyes válaszokat.

Rei? Az is lánynév pedig. Na mindegy. Elég érdekes, mert Makoto, Haru, és Rei is lánynév.

Felírtam a házi feladatokat, és aztán a csengő megszólalt. 

Egyből első feladatom volt, hogy megismerkedjek a többi fiúval, akikről hallottam.

Nem szoktam zavarban lenni, ha beszélgetek velük. Mások pedig igen. Ez fura.

Először odamentem Momohoz, hogy beszéljek vele.

-Te is unatkoztál órán? - Kérdeztem a kérdés hangulatának megfelelően.

-Hát, nagyjából figyeltem, és tudom is az anyagot. 

-Én nekem inkább a "suli" téma járt a fejemben, ahogy most is - Aztán nevettem, és eszembe jutott hogy még be kell mutatkoznom másnak is. De nem tudtam, ki pontosan Haru.

-Figyelj, hol van Haru? - Suttogtam Momonak.

-Itt.

-De nem én! Hanem egy másik Haru!

-Mondom, hogy itt! - Utána maga mellé mutatott úgy, hogy csak én lássam. Persze hogy nem kérdezi meg hogy miért kérdezem, mert jól ismer, hiszen már olyan rég óta barátnők vagyunk. Egy kis lassúság nyomában átmentem a pad másik szélére, ahol (állítólag) Haru ült.

-Szia, Haru vagyok, Momo barátja - Nyújtottam neki a kezem barátságosan.

-Ez most komoly? - csodálkozott, de poker face-szel. 

-Igen - nevettem el magam - Haruka Naru vagyok. Te is Haru lennél, nemde?

-Ö..igen - továbbra is poker face ült az fején.

-Örülök a találkozásnak - mosolyogtam.

Majd mentem Reihez bemutatkozni. A második sorban ült.

-Szia, Haruka Naru vagyok. Te Rei lennél, igaz? - majd mutattam a szokásos ismerkedős arcomat.

-Öhm....aha. De..szólíts Ryugazaki-kunnak. - válaszolta totál zavarban.

Rendben..Ryugazaki-kun! - majd nevettem - Örülök a találkozásnak. 

Aztán nyújtottam neki a kezem. Ő pedig nagyon csodálkozó arcot vágott, egy kicsit gondolkodott,

és ő is nyújtotta a kezét. Szegény nagyon zavarban volt, biztos kevés lány beszél vele.

-Mint Haru Nanase..-motyogta.

-Tessék? 

-Öh..semmi!! - Válaszolt így zavarában.

Végül utoljára Nagisa következett. Nem tudtam ki az, ezért végül megnéztem a mobilomról az adatlapját. 15 éves...mint én. Nem úgy mint Nanase-kun, Tachibana-kun és Ryugazaki-kun.

A kép róla pedig...aranyos. 

Odamentem az ablak melletti padhoz, ahol ült. Épp most kicsit gondolkozott.

-Öh...Szia. Én..Haruka Naru volnék. Örülök a találkozásnak. - Mosolyogtam, de valójában izgultam. Ez még nem fordult velem elő.

-....Szia. Engem Nagisa Hazukinak hívnak. - mosolygott ő is, ami most tényleg hatással volt rám.

Néztem 13 másodpercig, ami neki is feltűnt. 

-Bocs - Mondtam halkan, majd elfordultam, és elmentem.

Most tényleg úgy éreztem, hogy valami más körülöttem. Hazuki-kun..olyan....aranyos. 

Leültem a padom székére, majd kifelé fordultam, hogy Tachibana-kun ne lássa, hogy mit mosolygok magamban. Ez tartott kb 2 percig. Azért kicsit fura. 

Később bementem a szobámba, és elgondolkoztam a mai napon, hogy mit csináltam ma. Tényleg jó volt a napom..pedig reggel nem is akartam felkelni. De érdemes volt.

Leültem az ágyamra, és bekapcsoltam a gépem, hogy matek házihoz számológépet használjak.

-Na Haru, milyen volt az első napod? - tette fel a kérdést Momo.

-Elég szórakoztató - válaszoltam.

-Akkor jó. Nekem semleges. De azért vége lett - mosolygott.

-Megnéztem a gépemen a kedvenc játékom, és játszottam vele egy kicsit. De addigra már 

9 óra lett, amikor már kötelező aludni - sajnos ezt írja az iskolai szabályzat. Mivel mi egy bentlakásos suliban volnánk. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy milyen jó nap volt ez a mai.

2.hossz: Első nap, de túléljük? (Momo szemszöge)

II. hossz Első nap, de túléljük? (Momo szemszöge)

"Barátok örökre"

Szinte már remegő lábbakkal és kezekkel álltunk, míg teljesen be nem csengettek. Majd vetettem egy pillantást Haru-ra és megragadtam a kezét. Elhúztam az ajtót és megpillantottuk a katedrálist és a padban ülő embereket. A többségük szokás szerint lány volt és 2 sornyi fiú összeszórva.

- Á, szóval beértek az újjoncoskák is! Kérem lépjenek beljebb és mutatkozzanak be.- fordult felénk a tanár és beintett minket.

- Hát… Kezdek én.- szólt mellőlem Haru- Sziasztok! Haruka Naru vagyok 15 éves. Szeretem a rágcsákat, de utálom a gyümölcsös főtt ételeket. Szőkés-barna hajam van és zöld szemem. Röviden ennyi.

- (Úgy tűnik, én jövök. Ideges vagyok.) Sz… Sziasztok…. Momotaro Hazumi vagyok…. Szeretem a zenét… Vörös hajam és kék szemem van…- alig tudtam kinyögni egy pár mondatot annyiira zavarban voltam. Hisz első nap van, majd elmúlik.

- Köszönöm szépen lányok. Most üljetek le a maradék üres székekre. Választhattok, 2 hely még szabad.

Egyből rápillantottam a kis sunyi szemeimmel Haru-ra.

- Tudod, hogy oldjuk meg.

- Persze.

- Extrém kő-papír-olló!- kiáltottuk egyszerre és szorosan egymás mellé álltunk. Jobb kezemmel átkaroltam Haru vállát és összecsíptem a jobb oldali poffancsát. Ő is így tett csak a bal oldalammal. Majd kő-papír-ollóhoz beállítottuk a kezünket és közben csíptük egymás arcát. A végén Haru nyert. Kis szerencsés, most ő nyert. Kivételesen.

Elsétáltam majdnem a terem végébe egy fekete hajú fiú mellé. Leültem mellé köszönés nélkül és néztem, ahogy Haru szökdécselve odamegy mosolyogva, piros orcával egy magas barna hajú fiú mellé, s ő is leül. Az órán nem csináltunk semmit. Ismerkedett az osztály, ennyi. Haru nyugodtan beszélgetett a többi lánnyal és jókat nevettek. Én csak nagy szemekkel lestem őket néha a rajzoló szemüvegem alól és közben zenét hallgatva rajzoltam. Ötletem nem volt ezért másoltam, de az én stílusomban. Végül lett belőle egy elcseszett Fallen Angel alap. Majd éreztem, hogy a mellettem ülő a jobb fülemből kiemelte a fülhallgatót.

- Bemutatkozni luxus?

- Bocsi. – néztem rá a fiúra- Momotaro vagyok. Téged, hogy hívnak?

- Haruka Nanase.

- Örülök a találkozásnak, Nanase-kun.- gyorsan visszaraktam a fülembe a zenét és folytattam a rajzolást.

Nanase még mindig leste, hogy mit is rajzolok. A szemüvegem fényéből láttam a másik oldalt. Haru épp ette a tengeri sós ropit, amit vettünk. Én nem nagyon szeretem, ezért gumicukrot vettem.  Hiába, hogy félig rossz a látásom még távol is vagyok Haru-tól… Pedig még alsó-közép suliban megígértük egymásnak, hogy gimiben közel leszünk padilag és együtt megyünk át az éveken. Változnak az idők. Majd meglátjuk, mi fog történni a nap további részében…

1. hossz: Az új gimi (Haru szemszöge)

Erőteljes napsütés érkezett a város külsőbb részére. A függöny vékony anyagja mögül kicsit beszivárgott a napfény, majd egy erős mozdulattal Momo elhúzta.
- Ébresztő Csipkerózsika!- ugrott rám a barátosném.
- Miért..? – kukucskáltam ki fáradtan a virágos takaróm alól.
- Ne légy ilyen már az első tanítási napon. Főleg, hogy az új gimiben kezdjük!
- Tudom.- mosolyogva kelkeltem és látszódott a spagetti pántos tavaszi pizsim, ami eper mintájú.
- Siess, mert különben nem jut nekünk ropi délutánra.
- Ropi??????!!!!!!!! - ugrottam ki a bőrömből, mikor meghallottam ezt a szót. Villámgyorsan felöltöztem és húztam a cipőmet. Hátamra vettem a táskámat és már az ajtóban álltam.
- Akkor nem megyünk ropiért?
Momo csak nevetve ült továbbá is az ágyamon, egyenruhában. Már kiskorunk óta ismerem, általánosból. Egy szakkörre jártunk és ott ismertem meg. Sajna az óta levágatta a haját, mert egyszer beteg lett...napokig vittem neki a kórházba a leckét és segítettem neki az új tananyaggal. Mikorra gimisek lettünk elhatároztuk, hogy úszással bejutunk egyszer a vegyes válogatottba és ott megnyerjük a megyeit. Váltót nem lehet ketten úszni…valahogy csak össze fog jönni!
- Kis oroszlán, mi lesz a hajkoronáddal?- mutatott Momo a fejemre, mert elfelejtettem fésülködni. Gyorsan hajkefével átfésült a nagy loboncomat és később együtt mentünk reggelizni az ebédlőbe. A mai reggeli csak a szokásos volt.
Én rántottát ettem virslivel és teával, Momo meg pirítóst és tejeskávét.
- Melyik osztályba kerülünk?- kérdeztem, s közben belekortyoltam a teába.
- A 2. b-be. Az a 2. emeleten van közvetlen a lépcsőnél.
- Szerinted lesznek ott helyes fiúk?- nevettem fel.
- M- Meg lehet.- köhögött egy sort a lány, mert félrenyelt.
Már csak egy pár perc maradt vissza a szünetünkből az 1. óráig. Gyorsan végeztünk és idegesen álltunk a 2. emeleti 145-ös terem ajtaja előtt.